Szponzorált tartalom
Az egyetemen a kötelező szakmai gyakorlatomat az egyik neves építészeti magazinnál tölthettem e félév során. Fő feladatom az archívum feldolgozása – úgymint cikkek kivonatolása, válogatása (például angol nyelvre melyeket lenne érdemes lefordítani) – volt, ez töltötte ki az időm nagy részét, mint asszisztens. Emellett a menedzseri skilljeimet is fejleszthettem két közelgő, izgalmas esemény előkészítésével: egy lapszámbemutató és egy fél napos építészeti séta fog megvalósulni városunkban a magazin szervezésében ősszel.
Azért is volt számomra nagy lehetőség az, hogy itt tölthettem a gyakorlatomat, mert A magazin képviseleti, közvetítői, kanonizáló és edukációs feladatokat is ellát, mindez pedig a szakmaiság alapja számomra, másrészt, ha esetleg még nincs is kapacitásuk egy új munkaerő felvételére, kapcsolatban maradunk, és networking, valamint a cv-m szempontjából ez számomra egy kihagyhatatlan lehetőség volt. Szóval azt gondolom, összességében nagyon szerencsés és elégedett vagyok. A munka döntő része náluk egyébként otthon zajlik, a szerkesztőség így főként e-mailben és telefonon tartja egymással a kapcsolatot. Gyakornokságom során ezért is volt rugalmasan megoldható a földrajzi távolság az egyetem és a székhelyük között. Van egy coworking iroda, ami a törzshelyüknek is tekinthető.
A jellemzően heti rendszerességű, nagyobb volumenű meetingek itt zajlanak. Mindezzel jelentős költségeket takarítanak meg, szemben egy állandó iroda bérleti díjával (a coworking irodában leválasztott tárgyaló van). Én mindebbe többször is online kapcsolódtam be, egy-egy kiemelt eseményre pedig meg tudtam oldani, hogy felutazzak. Üdítő volt egy ilyen szakmai közegbe bekerülni, sosem volt még hasonló élményben részem. Bízom benne, hogy ez még csak a kezdet, és úgy érzem, az egyetemi tapasztalataim és eredményeim kellően megalapozták a későbbi boldogulásomat, szóval abszolút pozitívan és bizakodva tekintek a jövőbe.
Ha néha el is fognak a kétségek, hamar átlendülök rajta, mert imádom a hivatást, amit választottam – és mint persze mindennek, az építészetnek is megvan az árnyoldala, de úgy gondolom, még ezzel együtt is teljes mértékben megéri. Hogy máshogy vágnék bele életem kihívásába, ha nem így?!
Nem tudom, mennyire vagyok egyedül ezzel, de nagyon sokáig kötődött erős félelmem a fogászathoz és a különböző fogászati kezelésekhez. Mindezt aztán egy nagyon pozitív tapasztalás oldotta fel, amely során olyan fogorvosi ellátásban volt részem, mint soha korábban. Azóta pedig szívből ajánlom mindenkinek ezt a Budapest belvárosában található Fogászati Klinikát – már régóta visszajáró páciensük vagyok, és azóta is csak pozitív tapasztalatokról tudok beszámolni.
Korábban tényleg azt éreztem, hogy csak le akarnak tudni, mint egy futószalagon érkező feladatot, sokszor nemhogy nem mertem feltenni a kérdéseimet, hanem ha fel is tettem őket, nem kaptam igazán kielégítő választ. Ez a Kacsa utcai Fogászati Klinikán nem fordulhat elő, minden kérdés releváns és megválaszolandó, legyünk akár az első konzultáción, a lehetséges fogszabályozás előtt vagy egy egyszerű fogkő eltávolítás után.
Itt tényleg az ügyfél az első, ezt 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük! Azóta már több kollégámnak és pár barátomnak is ajánlottam ezt a fogászati rendelőt, és mindannyiuktól pozitív visszajelzéseket kaptam, hozzám hasonlóan voltak olyanok is, akikben évtizedes gátakat oldott fel az itt megtapasztalt bánásmód és élményszámba menő ellátás. Pedig soha nem voltak igazán problémás fogaim, mégis, ahhoz, hogy egészséges legyen a fogsorunk és a szájhigiénénk se hagyjon maga után kívánnivalót, az éves rutint nem kerülhetjük el, ha a fogunkról van szó. Én úgy érkeztem ide, hogy egy sürgősségi foghúzásom után döbbentem rá, ez így nem mehet tovább, hogy nem fordítok nagyobb figyelmet a fogaimra, amikor pedig megtörténik a baj, sajnos nem a legmegfelelőbb fogorvoshoz kerülök. Így kutakodtam, érdeklődtem, és megtaláltam a Kacsa utcai rendelőt.
Micsoda szerencse, így utólag már azt mondom, ez szinte sorsszerű volt. Az első pillanattól kezdve biztonságban éreztem magam a fogorvos kezei között, bármilyen kérdést feltehettem, türelmesen megválaszolta. Pedig a weboldalon is van bőven infó, ezt azért érdemes elmondanom. Minden témának részletesen utána lehet olvasni náluk, és még egy-egy bemutatkozót is találunk az ott dolgozók részéről a megfelelő menüpontok alatt. Ezen felül az áraik is világosan bemutatásra kerülnek, így senkit nem érhet meglepetés – azt azért hozzá kell, hogy tegyem, hogy nagyon korrekt árakon dolgoznak, ez a fővároshoz és a fogászat elhelyezkedéséhez képest is igen jutányos ár, nem beszélve az ellátás minőségéről.
Emlékszem, az első hosszabb ottlétem akkor volt, amikor fogkő eltávolításra mentem. Ugyan fogkő eltávolítás után azért nem olyan érzése van az embernek, mint mondjuk egy érzéstelenítéssel járó tömés után – utóbbi után nyilván radikálisabb a változás és kótyagosabb is az ember –, de mégis volt bennem egy olyan gondolat, hogy most valami igazán megváltozott. Valószínű azt éreztem meg itt, hogy ha ilyen is tud lenni a fogászati kezelés, akkor többé felesleges félnem tőle. Ez nálam tényleg nagy változás volt.
A fogkő eltávolítás után pedig következett az egy-két szuvas fogam kezelése, valamint ott tartunk most, hogy mi legyen a pótolandó fogammal, ugyanis szerencsére mosolygás közben legalább nem látszik, de rágás szempontjából mégis nagyon is lényeges lenne, hogy ott legyen az a fog. Így most a lehetőségeimről esett szó, de voltam olyan szorgalmas, hogy a fogászati rendelő oldalán is utána olvassak a dolgoknak. Szóval egyrészt ott az implantátum lehetősége is, ami egy nagyon modern technika, ugyan kell hozzá néhány hét, de olyan lesz a fog, mintha csak a sajátunk lenne.
Másik lehetőségként felmerült a híd is, amihez a két szomszédos fogat is igénybe kell venni úgymond – nálam valószínű nem ez a megoldás fog születni, ugyanis nem indokolt e két fog „háborgatása” – persze nem jelenti azt, hogy ez rossz megoldás lenne, de az én személyre szabott igényeimhez mérten elsősorban az implantátum lenne a megfelelő. Szeretem, hogy itt ténylegesen partnerként kezelnek, lehetőségeket tárnak elém és javasolnak, elmondják az előnyöket és az esetleges hátrányokat is, de aztán a döntés úgyis az én kezemben van.
Bízom abban, hogy ez a bejegyzés nagy segítség lesz mindazoknak, akik hozzám hasonlóan féltek már valaha a fogászati beavatkozásoktól, és esetleg Pest megyében keresnek egy olyan helyet, ahová bizalommal tudnak fordulni minden egyes fogászati problémával, vagy akárcsak az éves (vagy féléves!) rutinnal kapcsolatban is. Akár olyan alapvető dolgokban is kaphatunk segítséget, tanácsot, mint a fogmosás megfelelő technikája, a fogkefén kívül használatos hasznos eszközök a szájhigiéné fenntartásában.
A piacon ugyanis sok termék van, jobb vagy kevésbé jó marketinggel, de érdemes elsősorban a szakértőket megkérdezni, az ő véleményükre adni ezekkel a termékekkel kapcsolatban. Ha tehát felkeltette a figyelmedet a lehetőség, ajánlom, hogy látogass el a fogászati klinika weboldalára a fentebb található linken!